RÁKÓCZI SZÖVETSÉG
 

A Rákóczi Szövetség 1989-ben alakult azzal s céllal, hogy a határon túl élő magyar kisebbségek nemzeti, kulturális, szellemi, közművelődési és érdekképviseleti tevékenységét segítse és hatékonyan részt vállaljon identitástudatuk megőrzésében.

Nevéből adódóan másik fontos feladatának tekinti II. Rákóczi Ferenc Nagyságos Fejedelem szellemi örökségének és emlékének megőrzését és a magyar kulturális hagyományok ápolását. A fenti célok elérése érdekében a Szövetség, központi irodája és a Kárpát-medence szerte működő helyi szervezetei révén gazdag programsorozatot valósít meg minden évben. Tovább a Szövetség weblapjára-

   

A RÁKÓCZI SZÖVETSÉG PÁLYÁZATOT HIRDET

FELVIDÉKI MAGYAR TELEPÜLÉSEK MAGYAR NYELVŰ ÜDVÖZLŐ TÁBLÁINAK
ÉS VENDÉGKÖSZÖNTŐ TÁBLÁINAK AZ ELKÉSZÍTÉSÉRE

A PÁLYÁZAT CÉLJA
A pályázat célja, hogy anyagi támogatás révén járuljon hozzá a szlovákiai
magyar települések magyar nyelvű üdvözlő tábláinak, vendégköszöntő
tábláinak, a település nevezetességeit bemutató információs
tábláinak az elkészítéséhez, illetve ezen táblák elhelyezésének költségeihez.

A versenypályázat része annak a programnak, amelyet a Rákóczi Szövetség
a szlovákiai magyar nyelvhasználat ösztönzése céljából valósít meg.

A TÁMOGATÁS FORMÁJA ÉS A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ
FORRÁS MÉRTÉKE
A Rákóczi Szövetség az arra érdemes pályázatok között összesen
1 000 000 Ft összeget oszt szét vissza nem térítendő
támogatás formájában.

Jelen pályázati kiírásra minden pályázó csak egy pályázatot
nyújthat be, amelyre maximum 150 000 Ft támogatás nyújtható.

A PÁLYÁZÓK KÖRE
A pályázati kiírásra olyan, szlovákiai magyar települési önkormányzatok nyújthatják be pályázati igényüket, amelyek a szlovákiai nyelvtörvény rendelkezései alapján jogosultak kétnyelvű feliratok használatára (azokon a települések, ahol a magyar nemzetiségű lakosok részaránya meghaladja az összlakosság
20%-át) és nyertes pályázat esetén vállalják ezek elhelyezését.

 

A pályázatok beérkezésének határideje:
2009. április 5.

PÁLYÁZATI ANYAGOK BESZERZÉSE:
A pályázati kiírás és adatlap letölthető a
Rákóczi Szövetség honlapjáról, valamint a www.nekedmagyar.hu honlapról.  

A Pályázatokkal kapcsolatos további információ a Rákóczi Szövetség alábbi elérhetőségein kérhető:

Tel: 0036-1/201 30 67, fax: 0036-1/212 8891,
e-mail: felvidek@rakocziszovetseg.hu 

Kelt: Budapest, 2009. március 5.

Rákóczi Szövetség